A WolframAlpha érdekes kísérlet a keresőmotorok értelmezésének megújítására. A hagyományos keresőmotorokkal ellentétben ugyanis a keresőablakba beírt szavakra nem linkeket ad meg találati eredményként, mint azt mondjuk a Google-tól, Bing-től, vagy a DuckDuckGo-tól megszokhattuk, hanem valóban kész válaszokat.
Maga a törekvés egyébként lenyűgöző, és mindenképpen érdemes meglátogatni az oldalt, amiről bővebben a hajtás után olvashatunk.
Az oldal működésének alapvetése, hogy minden olyan kérdésre válaszolni tud, ami számítással (computing) megoldható. Ennek fényében a leginkább matematikai problémákban jeleskedik, és például függvények megoldására és ábrázolására kifejezetten jól használható.
De a keresőmotor alkotói ennél is továbbmentek, és társadalomtudományi, közgazdasági és bölcsészettudományi „képességekkel” is felvértezték a WolframAlpha-t. Így olyan kérdésekre is választ kaphatunk, hogy melyik a leghosszabb angol szó, ami egyébként 45 betűs. De összeveti két választott ország oktatási statisztikai számait is, vagy részvényadatokat elemez.
Az ilyen akcióihoz a keresőmotor adatbázisokat fésül át világszerte, és az azokból kinyert adatok alapján állítja össze a választ.
Az persze messzire vezető kérdés, hogy a tudás komputerizálható -e, illetve, hogy mit is nevezünk tudásnak. Akit az ilyetén kérdések nem csak technikai, hanem filozófiai értelemben is foglalkoztatnak, azoknak sok könyvet tudnék ajánlani, de mindenekelőtt a Gödel, Escher, Bach címűt Douglas R. Hofstadter-től.
A WolframAlpha-t próbálgatva azonban egy másik könyv is újra meg újra eszembe jut, amiből pedig megtudhatjuk, hogy a végső kérdésre a válasz: 42.
