Digipédia blog- #OKTATÁS

Digipédia blog- #OKTATÁS

Kalandos némettanulás

2016. február 02. - Bujáki Tibor

Játszva nyelvet tanulni – jó szlogen, de nehezebb persze megvalósítani. A Goethe Institut oldalán viszont már régóta fenn van egy alkalmazás, ami ezt célozza.

http://www.goethe.de/mmo/priv/8445069-STANDARD.jpg

Nyilván változnak az idők, de fiatalabb koromban sokat bővítettek angol szókincsemen a számítógépes játékok. Akkoriban persze más stílusú játékok voltak divatban, de talán vannak, akik emlékeznek a Broken Sword, vagy éppen az Indiana Jones kalandjáték sorozatokra. Talán azért most sincs ez másképpen, hiszen aki motivált abban, hogy megértse azt, amit éppen tesz (jelen esetben a játék végigjátszását), annak csodás módon meg tud nőni a felfogóképessége. És tényleg szinte észrevétlenül ragadnak rá a szavak.

Nos, a hajtás után egy német nyelvű kalandjátékot ismertetünk, amit ráadásul kifejezetten nyelvoktatási céllal hoztak létre és A2 szinttől felfelé ajánlott.

A játék a fentebb említett klasszikusokhoz hasonlóan point and click típusú. Azaz minél több személlyel kell interakcióba kerülnünk és részfeladatokat megoldanunk, hogy egyre több információhoz jussunk, így haladva a végső cél felé.

Ami hasznos, hogy kifejezetten nyelvtanulást segítő szándékkal készítették, így sokszor célzottan nyelvhelyességi feladatokkal is találkozunk benne.

Apple-re és Androidra van letölthető verziója, PC-n pedig online tudjuk játszani. Ami nem olyan jó, hogy nem tudjuk elmenteni az állásokat, hanem onnan folytathatjuk, ahol éppen kiléptünk a játékból. Ez akkor lehet gond, ha egy másik csoporttal is esetleg belekezdenénk a játékba.

Egyébként a játékot kb. 3-4 óra alatt végig lehet játszani, bár persze sok múlik nem csak a nyelvtudáson, hanem a játékos figyelmén is. Ha nagyon elakadnánk, akkor használjuk a ’Szóköz’ billentyűt (space), azzal az összes kattintható akció láthatóvá válik az adott helyszínen.

Alább egy egyperces ajánló tekinthető meg a játékról kedvcsinálónak.

A játék a Goethe Institut honlapján érhető el itt.

 

(Borítókép innen)

A bejegyzés trackback címe:

https://digipedia.blog.hu/api/trackback/id/tr288344944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása